2021. június 21.,Alajos, Leila
 
 
 


 


     


 

 

 

 

 

 

 

 

           A Magyarországi Cigányok története



A cigányok elsÅ‘ csoportjai az 1400-as években jelentek meg Magyarországon. Betelepedésük az 1500-as évek közepétÅ‘l válik mind nagyobb arányúvá: a hagyományos felfogás szerint a török hadak elÅ‘l menekülve vagy azokat követve jelentek meg tömegesen az országban. A három részre szakadt Magyarország egyes területein különbözÅ‘ körülmények között éltek csoportjaik. A hódoltsági településeken, fÅ‘leg a nagyobb gazdasági potenciállal rendelkezÅ‘ szultáni városokban jelentÅ‘sen megnÅ‘tt a számuk: Budán például szinte külön városrészt laktak. Az ilyen helyeken elsÅ‘sorban kereskedéssel foglalkoztak. Az önálló erdélyi fejedelemség, valamint a hozzá tartozó Partium területén ugyancsak magas lehetett a cigányok száma. A királyi Magyarország cigányairól más képet festenek a források. Ebben az országrészben többé-kevésbé megtelepedett cigányok nem annyira a városokban, mint inkább a várak környékén tűnnek fel. A török kiűzését, illetve a Rákóczi-szabadságharcot követÅ‘en és a Habsburg uralkodók felvilágosult abszolutista politikájának köszönhetÅ‘en a magyarországi cigányok az 1700-as évek története tulajdonképpen nem egyéb, mint a szabályozásukra irányuló kísérletek históriája. A szabályozás célja a vándorló cigányok letelepítése volt. Jóllehet már III. Károly király 1724. évi híres rendelete is ezt célozza, a szabályozás igazi munkája Mária Terézia uralkodása alatt kezdÅ‘dött. Ennek fÅ‘bb elemei: a törvényhatóságok kötelesek a cigányok letelepítésérÅ‘l gondoskodni (1760); a "cigány" népnevet el kell törölni, a cigányokat fel kell venni a céhekbe és telket kell nekik adni (1761); a cigányokat be lehet sorozni katonának (1762); a cigányok öltözködésükben is kötelesek a környezetükhöz alkalmazkodni (1763);a cigányokat össze kell írni és úrbéri szolgálatra kell kötelezni, a kóborlók kunyhóit le kell rombolni (1767); csak a letelepedett cigányoknak adhatnak a törvény hatóságok útlevelet (1769); a törvényhatóságok félévenként kötelesek jelentést készíteni a cigányokról (1772).

 

 

Az 1893. évi összeírás



A magyarországi cigányok történetének egyik legfontosabb dokumentuma szerint 1893. január 31-én kereken 280 ezer cigány élt az országban. A késÅ‘bb Romániához csatolt területeken kb. 160 ezer, a mai Szlovákiához csatolt területeken kb. 40-42 ezer, a Jugoszláviához csatolt területeken kb. 8-10 ezer cigány élt az összeírás idÅ‘pontjában. Az 1850. évi népszámlálás szerint a "jogi népességben" a cigányok száma kereken 140 ezer. Az 1857. évi népszámlálás szerint a "honos népességben" a cigányok száma kereken 143 ezer volt. Ötvenhárom év alatt a cigányok létszáma kétszeresére emelkedett, számarányuk pedig 1,16 százalékról 1,8 százalékra. Az ország lakossága ebben a fél évszázadban 30 százalékkal, a cigányoké 100 százalékkal nÅ‘tt. A különbség a bevándorlásnak tulajdonítható, elsÅ‘sorban Romániából, abból az országból, amelyben a legnagyobb volt a cigányok aránya.

 

 

A század elejétÅ‘l 1945-ig



Az 1893-as cigányösszeíráskor a cigányok nagy többsége már "állandóan letelepedettnek" számított, "huzamosabban egy helyben tartózkodónak", hivatali szóhasználattal "félvándornak" mintegy húszezer, vándorcigánynak - vagy ahogy akkoriban mondták: "kóborcigánynak" pedig alig kilencezer volt tekinthetÅ‘. A forrásokból úgy tűnik, a cigánylakosság hármas tagozódása a Horthy-korszakra megszűnt. Abból az idÅ‘bÅ‘l ugyanis a hatósági iratok már nem említenek külön vándorló vagy letelepedett cigányokat, hanem csak általában cigányokat. Lévén a cigánykérdés súlyos társadalmi probléma a polgári korszakban (is), köztestületek ülésein és magánszemélyek íróasztalán számtalan idevágó rendezési javaslat született. SÅ‘t, vagy féltucatszor maga a KépviselÅ‘ház is foglalkozott a kérdéssel, sohasem jutva azonban messzebb, mint hogy az ügyet - úgymond elÅ‘készítés végett - áttolták valamelyik országgyűlési bizottság asztalára. S mivel ennél a pontnál mindig meg is akadt a törvényi szintű rendezés folyamata, a kérdéskör adminisztratív üggyé degradálódott, amelynek kezelésében a minisztériumok - elsÅ‘sorban a belügy - játszottak vezetÅ‘ szerepet. Az állami szakigazgatási ágak - mint például a kereskedelemügyi, az oktatásügyi, a honvédelmi igazgatás - áttételesen a letelepedést, integrálódást voltak hivatva szolgálni. Ennek érdekében például cigányoknak sokszor és sok helyütt nem adtak iparengedélyt, kitiltották a megyén kívülrÅ‘l jötteket a vásárokból, vagy például egy 1931-es kereskedelemügyi miniszteri rendelet megtiltotta, hogy a cigányok illetÅ‘ségi megyéjük határain kívül űzzék iparukat, illetve azt, hogy foglalkozásuk gyakorlása közben lovas szekeret használjanak. Az oktatásügy terén a letelepítés szándéka iskolaépületeket is emelt (Ondód, Pankasz, Bicske, Pankota nevét említik a múlt századi források), igaz, a beiskoláztatással már sok baj volt (a községi jegyzÅ‘k sem nagyon erÅ‘ltették ugyanis), így aztán csak minden ötödik-hatodik gyerek járt iskolába. A cigányokkal kapcsolatos egészségügyi igazgatás gyakorlatilag nem volt más, mint a fertÅ‘zÅ‘ betegségek terjedésének megakadályozása tárgyában hozott intézkedések sora. Ennek ellenére a múlt század utolsó évtizedében kolera és himlÅ‘járvány, a mostani század húszas, illetve harmincas éveiben pedig kétszer is évekig tartó kiütéses tífusz járvány terjesztését tulajdonították e népcsoportnak. Sajátos kettÅ‘sség volt tapasztalható a cigányokkal kapcsolatos szociálpolitikában. Míg ugyanis egyfelÅ‘l tiltották számukra (is) a koldulást, a gyakorlatban nemcsak megtűrték ezt, hanem egyenesen intézményesítették: a hét különbözÅ‘ napjain más-más utcába mehettek kéregetni. A tárgya szerint ide kapcsolódó gyermekvédelem szintén mutatott fel hasonló furcsaságot. Itt 1901 után a jogilag elhagyott, tehát olyan gyereket, akinek nem volt tartásra kötelezhetÅ‘ eltartója, lelencházba utalták. A 60000/1907. B.M. sz. rendelet, amely elhagyottá minÅ‘sítette azt is, aki addigi környezetében erkölcsi romlásnak volt kitéve vagy züllésnek indult, gyökeresen új helyzetet eredményezett. A hatóságok ugyanis az erkölcsi romlásra hivatkozva sok olyan cigány gyereket is menhelybe utaltak, akik családjuk körében éltek. Mint utóbb kiderült, a hatóságok ekként látták megoldhatónak a cigánykérdést: intézkedéseiktÅ‘l azt várták ugyanis, hogy a fenyegetett cigányok tömegesen menekülnek ki az országból.

 


A cigányság története 1945-tÅ‘l a rendszerváltásig



Az 1944-es német megszállás elÅ‘tt a mintegy 200 ezer fÅ‘re becsült cigányság már döntÅ‘ többségében letelepedett életmódot folytatott, a megrendszabályozásukra hozott rendeletek (rendészeti, járványügyi) is fÅ‘leg csak a kóbor, vándor életmódot folytatókra irányultak. A dualizmus idején megkezdÅ‘dött ugyan a hagyományos cigány mesterségek háttérbe szorulása, lassú elhalása, de az akkori idÅ‘k gyors gazdasági növekedése és liberalizmusa miatt a mesterségüket vesztÅ‘ cigányok sikeresen tudtak megélhetést találni. A két világháború között azonban a régi foglalkozások eltűnése rohamossá vált, a válságokkal tarkított technikai, társadalmi fejlÅ‘déssel egyre kevésbé tudtak lépést tartani a cigányok. Súlyosbította a helyzetet az erÅ‘s cigány bevándorlás a környezÅ‘ országokból, így a jóval kevesebb munkalehetÅ‘ségen egyre több romának kellett osztoznia. Így anyagi, szociális, kulturális leszakadásuk a többségi társadalomtól rohamos ütemben gyorsult. "Felszabadulásunk elÅ‘estéjén a magyarországi cigányság relatív helyzetét tekintve történetének mélypontján állott" - mutatott rá Kemény István az 1971-es kutatás beszámolójában. Ezt a helyzetet súlyosbította a náci megszállás alatti, egyre határozottabb fellépés ellenük. "Átnevelés", "civilizálás", vagy valamiféle kényszermunkatábor vetÅ‘dött fel ötletként a cigánykérdés "kezelése" érdekében, ezután megkezdÅ‘dött munkaszolgálatos századok összeállítása, majd 1944. március 19-e után a "cigánykérdés" népirtásba torkollott. A nácik és a magyar nyilasok célja eredetileg a vándorcigányok deportálása volt, de ilyen életmódot folytatókat egyáltalán nem, vagy alig találtak, így a végrehajtás során egész települések teljes letelepedett cigány lakosságát hurcolták el a megsemmisítÅ‘ táborokba. Arra azonban a történettudomány még nem adott megbízható és határozott választ, hogy hányan estek áldozatául ennek a népirtásnak. A legmegbízhatóbbnak tartott kutatások 5000-re teszik a számukat, de a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága erÅ‘sen vitatott becslése több mint 30 ezerrÅ‘l szól. A háború vége a cigányok számára mindenek elÅ‘tt az életben maradást, a megsemmisítéstÅ‘l való megmenekülést jelentette. Az 1947-48-ig tartó demokratikus idÅ‘szak nagymértékben megváltoztatta a cigányságnak az egész társadalommal való viszonyát. Az 1944 elÅ‘tti tekintélyelvű rendszer nem ismerte el egyenjogúnak a cigányokat, a demokrácia az egyenjogúság elvét hirdette meg. Az újonnan létrejött - és a csendÅ‘rség szerepét vidéken felváltó - rendÅ‘rség ugyan a politikai harc eszközévé vált, de a faji vagy etnikai megkülönböztetés tiltott volt számára, személyi állománya miatt pedig társadalmi téren alapvetÅ‘en szegénypárti volt. Gazdasági téren viszont rontotta a cigányság helyzetét a nagybirtokok felosztása, mivel ez munkaalkalmak elvesztését jelentette számukra. Kimaradtak a földreformból, noha azelÅ‘tt megélhetésük jelentÅ‘s részben a mezÅ‘gazdaságban végzett munkából származott. Kimaradtak, mert nem volt elég föld az igények kielégítésére, és az Å‘ kirekesztésükkel valamivel több jutott a nem cigányok számára. A demokratizálódás hatott az iskoláztatásra is. Az iskolába nem járó cigány gyerekek aránya 50% volt a második világháború elÅ‘tt, ez 1945 után gyorsan csökkent, 1957 után az iskolaköteles korba lépÅ‘k között ez az arány már csak 10% volt. Politikai téren azonban a háború után sokáig nem történt elÅ‘relépés, sÅ‘t még a cigányság helyzetére vonatkozó kérdések megfogalmazására sem került sor. Kálmán András írása - az elsÅ‘ és sokáig az utolsó elméleti fejtegetés a cigánysággal kapcsolatban - 1946-ban jelent meg a kommunista párt elméleti folyóiratában. Bár tudjuk, hogy ez a helyzetelemzés nem volt hivatalos álláspont, mégis ennek a hatását érezhetjük az 1957-tÅ‘l, ha rövid idÅ‘re is, de megszervezÅ‘dÅ‘ Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége alapelveiben. A késÅ‘bbi elsÅ‘, cigány származású fÅ‘titkár, László Mária által kezdeményezett Cigányszövetség a többi nemzetiségi szövetség mintájára, a MűvelÅ‘dési Minisztérium Nemzetiségi Osztályának alárendelve 1957. október 26-án jött létre. Célként tűzték ki, hogy megteremtsék az eredeti cigány irodalmat, zenét, más művészeteket, megÅ‘rizzék a tudomány számára Å‘si nyelvüket. De szerepelt az alapító okiratban a munkahelyteremtés, az iskoláztatás, az egészségügy, az életkörülmények javításának általános igénye is. JelentÅ‘s tevékenységük volt a negyvenes években alakult cigány szegkovács kisipari szövetkezetek patronálása is. Ezek a célok pedig egy nemzetiségi státus elfogadtatását célozták, amit a kezdetektÅ‘l fogva nem nézett jó szemmel a politikai hatalom. Működésüket is egyre inkább lekötötte az egyéni panaszos ügyek intézése, ami azt mutatja, hogy a cigányság körében igen nagy igény volt valamiféle érdekvédelmi szervezetre. Az ilyen típusú munkát azonban nem tűrhették sokáig a hatalom képviselÅ‘i. JelentÅ‘s fordulatot az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1961-es határozata hozott, amely a cigánykérdést nem nemzetiségi, hanem szociális ügyként határozta meg. "A cigánylakosság felé irányuló politikában abból az elvbÅ‘l kell kiindulni, hogy bizonyos néprajzi sajátossága ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot. Problémáik megoldásánál sajátos társadalmi helyzetüket kell figyelembe venni és biztosítani kell számukra a teljes állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, és ezek gyakorlásához szükséges politikai, gazdasági és kulturális feltételek megteremtését." "Sokan nemzetiségi kérdésként fogják fel, és javasolják a >cigány nyelv< fejlesztését, cigány nyelvű iskolák, kollégiumok, cigány termelÅ‘szövetkezetek stb. létesítését. Ezek a nézetek nem csak tévesek, de károsak is, mivel konzerválják a cigányok különállását és lassítják a társadalomba való beilleszkedésüket." Tehát egyértelműen egy szociális válságkezelés köntösébe bújtatott asszimilációs törekvésrÅ‘l volt szó. Ennek ellenére jó összefoglalásként a határozatban leírják, hogy 2100 cigánytelep található az ország területén, amelyeken embertelen körülmények között lehet csak élni. Hosszú idÅ‘ után, és sokáig utána is, a legmegbízhatóbb adatokat jelentette a negyedszázaddal a második világháború vége után, 1971-ben Kemény István vezetésével folytatott országos reprezentatív cigánykutatás. A kutatás szerint akkor 320 ezer fÅ‘ volt a cigányok száma. Magyar anyanyelvű volt ebben az idÅ‘ben 71%, cigány anyanyelvű 21%, és román anyanyelvű nem egészen 8%. A cigány lakások kétharmada feküdt cigánytelepen. A cigányok több mint kétharmada vályog-, vertföld- vagy sárfalú kunyhóban lakott. A lakások 44%-ában nem volt villany. Vízvezeték a lakások 8%-ában volt, az épület telkén fekvÅ‘ kút a lakások 16%-ánál, 100 méternél közelebb fekvÅ‘ kút a lakások 37%-ánál, és 100 méteren túl fekvÅ‘ kút a lakások 39%-ánál volt található. WC volt a lakáson belül a lakások 3%-ánál, a lakáson kívül a lakások 4%-ánál, árnyékszék a lakások 61%-ánál, és árnyékszék sem volt a lakások 32%-ánál. A 14 éven felüli cigányok 39%-a analfabéta volt. A 20-24 éves korú cigány fiatalok 26%-a végezte el az általános iskolát, a többiek nyolc osztálynál kevesebbet végeztek és több mint 10%-uk egyáltalán nem járt iskolába. Az országos kutatás regisztrálta azt is, hogy az ötvenes és hatvanas évek iparosításának hatására 1971-re foglalkoztatottá vált a munkaképes korú férfiak 85%-a, valamint azt is, hogy a cigány családfÅ‘k 11%-a volt szak- munkás, 10%-a betanított munkás, 44%-a segédmunkás, 13%-a mezÅ‘gazdasági fizikai dolgozó, 3%-a napszámos, 6%-uk pedig önálló, segítÅ‘ családtag, vagy alkalmi munkából tartotta fenn magát. A munkaképes korú nÅ‘k foglalkoztatottsága 1971-ben 30%-os volt, de a nyolcvanas évek elejére 50%-osra emelkedett. 1965-ben indították el a cigánytelepek felszámolására irányuló programot. Ennek keretében az állandó keresettel rendelkezÅ‘ cigányok kedvezményes kamatú kölcsönt vehettek fel úgynevezett "CS" (csökkentett értékű) új házak építtetésére vagy megüresedÅ‘ régi parasztházak megvásárlására. A "CS" házak többnyire telepszerűen, egymás mellé épültek, régi parasztházak vásárlására pedig leginkább a sorvadó kistelepüléseken volt lehetÅ‘ség, vagyis a települési elkülönülés új formái jöttek létre. Ennek ellenére a cigányok települési és lakásviszonyai igen nagymértékben javultak. Összességében megállapíthatjuk, hogy a 80-as évek végére a cigányság helyzete az elÅ‘zÅ‘ évtizedekhez képest megváltozott. Sok ember számára megnyílt a felemelkedés lehetÅ‘sége, és akinek ez sikerült, környezete már nem is tekintette "igazi" cigánynak. Ezek az eredmények azonban nagyon ingatag talajon álltak. Az oktatás színvonaltalansága, a munkaerÅ‘ képzetlensége az elÅ‘re nem látott rendszerváltás után idÅ‘zített bombaként robbant, és a romok maguk alá temették a cigányság jelentÅ‘s részét az elmúlt évtizedek eredményeivel és illúzióival együtt.

 


A rendszerváltás után
 

A látványosan meginduló, de nagyon is ingatag alapokon álló felemelkedés a rendszerváltás után, pillanatok alatt kártyavárként omlott össze. A szocializmus alatt is csak a legkevesebb szakértelmet igénylÅ‘ feladatokra, leginkább segédmunkásként foglalkoztatott cigány származású munkavállalók (az aktív keresÅ‘k több mint a fele!) váltak elÅ‘ször fölöslegessé a privatizálásra kerülÅ‘ vállalatoknál. Amíg 1971-ben a munkaképes korú roma népesség körében a foglalkoztatottság 85%-os volt (alig eltérÅ‘en a nem romák 87%-tól), 1993 végére ez az arány 29%-ra csökkent (szemben a nem romák 64%-ával). Az alacsony iskolázottságú embereknek, akiket az elmúlt évtizedekben is csak a legkevesebb szakértelmet igénylÅ‘ feladatokra használtak, reményük sem lehetett arra, hogy sikeresen érvényesüljenek a most már üzleti alapon szervezÅ‘dÅ‘ munkaerÅ‘piacon. Ezzel pedig megingott a cigány családok megélhetése, és a régebben felvett lakásépítési hitelek visszafizetésére képtelenné válva, sorra veszítették el lakásaikat. A rendszerváltást követÅ‘ sokkhatás után az elmúlt években tovább differenciálódott a cigányság. Kialakulóban van egy olyan - egyelÅ‘re még szűk - réteg, amely sikeres válaszokat tudott adni az elmúlt évek kihívásaira. Ők leginkább vállalkozóként próbálnak érvényesülni, többen jelentÅ‘s sikerrel. Persze ez csak korlátozott mértékben vonatkozik azokra, akik kényszerbÅ‘l léptek a vállalkozás útjára, Å‘k csak a mindennapi megélhetést tudják biztosítani családjuknak, de még így is kedvezÅ‘bb helyzetben vannak, mint a cigányság jelentÅ‘s része. Vannak olyanok is, akik értelmiségi pályán, közéleti szereplÅ‘ként találják meg megélhetésüket. A cigány családok jelentÅ‘s része azonban rövid idÅ‘n belül évtizedekkel ezelÅ‘tti szintre süllyedt vissza, képzetlenségük miatt esélyük sincs munkalehetÅ‘ségre. A reménytelen helyzetbe került cigány emberek körében ismét kialakult a megélhetési bűnözés, ami sokak számára az életben maradás egyetlen esélyét jelentette. A többségi társadalom pedig mivel a rendszerváltás megingatta mindenki anyagi helyzetét - megújult gyűlölettel fordult a cigányság felé. Az 1990-es években a mindennapossá váló oktatási, foglalkoztatási, hatósági, lakhatási diszkrimináció mellett ötletként megjelent a kényszerlakhelyre telepítés gondolata is, valamint megszaporodtak a szervezett csoportok által elkövetett támadások, bántalmazások. A nyíltan faji megkülönböztetést hirdetÅ‘ politikai erÅ‘k rasszista jelszavakat hangoztató és náci "hÅ‘söket" dicsÅ‘ítÅ‘ felvonulásai gyakran országosan elismert politikai szervezetek oldalvizén hajóztak, ez utóbbiak nyílt vagy burkolt támogatását élvezték. Az elhíresült tiszavasvári különballagtatás után személyiségi jogaik megvédéséért polgári peres eljárásban fellépÅ‘, igazukat keresÅ‘ emberek, csak mint a "tetvesek, rühesek" vonultak be a köztudatba. A rosszul értelmezett szólásszabadság és demokrácia a felszínre hozta az évtizedek óta lappangó gyűlöletet.
 

     

                                                        oronk.hu                                                 bekesmegye.hu                                         romnet.hu                                                   c-press.hu